Az én motiváló erőim a saját edzéseim során 2. rész
Egy kellemes közös családi nyaralásunk
A családom
Nem is gondolná az ember, hogy a közvetlen környezetünk, a neveltetés, a családi szokások, hagyományok, milyen óriási szereppel bírnak, hogyan formálják tudatlanul is a személyiségünket. Pedagógusként mindig szem előtt kellett tartanom, hogy az elsődleges nevelési közeg a család, az intézményi nevelés annak csak a kiegészítője. Ezt, az élet más területén is igyekszem figyelembe venni, hiszen ezt elfogadva, oktatóként is sokszor könnyebb megértenem az embereket, és a saját értékrendjüket.
De, hogy engem miért is motivál a családom? Mint, már említettem szerencsére az egész családom a mozgás szerelmese, napi gyakorlója. Először édesanyámmal együtt próbáltam ki a csoportos aerobik órákat, együtt izzadtunk a zsírégető és alakformáló órákon. Ő, azóta is minden nap eljár az edzésekre (persze már jó sok termet végiglátogatva), aktívan sportol és a pihenését is mindig aktívan tölti. Egy szóval nem bír egyhelyben a fenekén ülni, egy igazi energiabomba. Édesapám a család futója. Nos, ő nekem az egyik legnagyobb példaképem. Ha esik, ha fúj, ha negyven fok van – és még sorolhatnám –, ő biztos, hogy munka után a Margitszigeten rója a köreit. Több év után már az állóképessége a plafont veri, ezért beiktatta a futásaiba a két körös sziget napokat is (körülbelül 10,7 km). Szerinte ez számára csak hobbi, a stressz levezetése, de szerintem már fanatizmus, és persze lételem. Másik óriási hajtómotorom a nővérem. Az ő sportmúltjáról is oldalakat lehetne írni (a sportok közül elsősorban a kajakozás volt életében a legfontosabb periódus), de az utóbbi időben – lehet, hogy családi vonásként – ő is a futás rabjává vált. Az ő történetéről majd részletesebben is írni fogok, hogy az mindenkinek (elsősorban a szülés után a sporthoz visszatérni vágyó anyukáknak) példaként, motivációként hasson.
Bízom benne, hogy Nektek is sok olyan motiváló erőtök van, ami a sporton túl is tettekre sarkall, és hajt a kitűzött célotok felé. Olvashattátok, hogy ezek sokszor csak apróságok, azonban én mégis úgy gondolom, hogy nélkülük az ember egy ponton megrekedne, és nem tudna előrébb lépni, fejlődni az életében.