Most, hogy már egy bő hónapja a karantén lázban égünk, már talán mindenkinek sikerült kialakítania egy új rutint, szokást a mindennapokhoz.
Nekem – aki alapvetően nagyon jól kezeli a stesszes helyzeteket (nem) –, ez bőségesen beletelt két hétbe. Ekkor sikerült felfognom, hogy mi is történik körülöttem, hogy egyik napról a másikra a százszázalékos pörgésem, a fel-alá mászkálásom, és mindezekkel a munkám is megszűnt.
Miután én épp egy költözés közepén álltam ennek az egész mizériának az elején, az legalább eleinte lefoglalta a gondolataimat, és a hétköznapokat. Volt idő rendesen bútort szerelni, pakolni táskából ki és szekrénybe be. De, ahogy ennek vége lett, és sikerült átköltöznöm, ez a hasznos időtöltés is megszűnt…
Lelkes és megszállott spinning oktatóként természetes volt, hogy felkutassam, hogy honnan, miként, mennyiért lehet otthorna biciklit bérelni (volt egy megérzése
m, hogy nem két hétről lesz sajnos szó…). Ez szerencsére könnyen ment, és szinte másnap már az üres nappalim dísze lett egy régebbi típusú spinner kerékpár. (Ekkor valljuk be őszintén, kicsit megnyugodtam. Sport van, ha esik, ha fúj. Éljen.)
Aztán persze önös érdekeimet hátam mögé helyezve elkezdtem szervezkedni, hogy hogyan is kéne tovább tartanom az edzéseket, végső soron, hogyan kéne bevételhez jutnom?
Rengeteg kérdésem volt, elkeseredett voltam, és sok motivációm sem volt az elején. Miután kicsit nyugodtabb lelki állapotba kerültem, nekivágtam, és megpróbáltam én is online formába terelni az edzéseket. Nos, eleinte ez sem volt könnyű.
Én, aki a technika nagy mestere, megküzdöttem még a Zoom alkalmazással is. Igen, a mai generáció gyermekeként nekem ez sem ment gördülékenyen, mert, a Linuxos gépem nem akarta (és nem akarja a mai napig) elindítani a webkamerát, ami az egésznek a lényege. Na, akkor elővettem a poros régi laptopomat, ami egy óráig kapcsol be, és rátelepítve az alkalmazást, minden azonnal működött. Én tényleg nem értem. Egy kisebb agygörcs után, vidáman konstatáltam, hogy hurrá van Zomm-om nekem is, most már megállom a helyem az online világban. ( Most már csak azt kell figyelembe vennem, ha valakivel van online edzésem, akkor ne felejtsem el előtte egy órával bekapcsolni a gépemet, hogy az működni is tudjon addigra. Nem baj, időm az van.)
Aztán jött a nagy pénz kérdése. Több okból vérzett a dolog ( és csordogál a mai napig is…).
Az internet nem csak most, de előtte is tele volt online ingyenes edzésekkel. Elég csak felmenni a Youtube-ra és a megfelelő kulcsszavak beírásával máris több ezer videó közül tudunk kedvünkre válogatni. Ha ez nem lenne elég, akkor a magyar fitneszvilág is azonnal reagált, és a nagyobbnál nagyobb szakmabeli nevek is ingyen online közvetítéseket tettek és tesznek fel, napi rendszerességgel. Na erre én, Esztike, hogy jönnék ahhoz, hogy pénzt merjek kérni a kis „ugrabugrámért?” Leginkább sehogy…
Hiába vagyok személyi edző is, én a csoportos óráim mellett nem rendelkeztem nagy vendégkörrel. (Nekem tökéletesen elég volt, a kettő szépen kiegészítette egymást, illetve azt is tegyük hozzá, hogy csak két éve vagyok ezen a pályán)
A nehezen kiépült vendégköröm – teljesen érthető okokból – ennek a mesés helyzetnek a hatására körülbelül egy hét után már le is csappant. ( Itt emelném ki lelkes, azóta is bérletes vendégemet, Stefit, hogy kitart mellettem, és törletlenül nyomjuk tovább online. Köszönöm!)
Azóta is próbálkozom, tájékozódom, igyekszem magamat fejleszteni, tőlem sokkal okosabb emberek tanácsait olvasom, hogy mit érdemes ilyenkor tenni, hogyan haladjak előre a szakmában, és mindenek előtt, hogyan maradjak én is motivált.
Nem mondom, van még bőven hová fejlődnöm, de már legalább ráléptem az útra, és reménykedem, hogy ezt a helyzetet átvészelve, minél előbb visszatérhetek a saját kis ösvényemre…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: