Sziasztok!
Sas Eszti vagyok, a mozgásnak és a sportnak elkötelezett híve, sokak szerint már-már megszállottja. Történetem lehet, hogy többeteknek ismerős lesz, hiszen én is, mint ahogy sok személyi edző, csoportos óraadó, már kiskorom óta aktívan sportolok.
Ahhoz, hogy az életemben a sport ilyen szinten központivá válhasson, fontosnak tartom megemlíteni a családomat. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert testvéremmel egy boldog, és a mai napig összetartó családban nőhettünk fel, ahol természetes és teljesen általános volt a sportnak és a mozgásnak a hangsúlyos jelenléte. Édesanyám kezdetben az úszástanulás mellett, a szertornát választotta fejlesztő mozgásként. Ezen, a különböző tornaszerekkel kikövezett úton, a testvéremmel együtt 3 évesen indultunk el. Az én utazásom 8 éven át tartott, kellő alapot adva a későbbi sportéletemnek és mozgáskultúrámnak. (Itt fontos hangsúlyoznom, hogy a szertorna világába hobbi sportolóként nyertünk jártasságot, hiszen akkor édesanyám inkább a versenysport ellen, a preventívebb torna mellett döntött.)
A serdülőkoromat meghatározta a tánc (hip-hop) szeretete és annak kezdetben hobbi, majd a versenyszerű űzése. A zene, a ritmus ereje annyira magával ragadott, hogy ez a sport is 8 éven keresztül határozta meg a hétköznapjaimat. Ez alatt az idő alatt jártam el folyamatosan csoportos aerobik órákra, ahol a legtöbb óratípust kipróbálva váltam a csoportos órák egyik rabjává.
Ahogy nyitogattam ki a szárnyaimat és próbáltam ki minél több fajta óratípust, kerültem még a spinning, a trx, a funkcionális köredzés, és a cross jellegű edzések bódító hatása alá. Az utóbbi években ezek a mozgásformák váltak dominánssá az életemben. (Köszönhetően a fitness színes világának és a nyitottságomnak, úgy gondolom, hogy ez az állandó változatosság tartja fent a folyamatos érdeklődésemet, motiváltságomat a szakma és a sport iránt.)
Miután a sport, a mozgás, a zene és a ritmus végigkísérte az életemet, elhatároztam, hogy a későbbiekben én magam is szeretném másoknak átadni azt az örömöt, amit a mozgás ad. Ennek érdekében kezdtem el 2016 októberében a csoportos fitness instruktori képzést. Azóta csoportos óraadóként, elsősorban erősítő, intervall, köredzés óratípusokat tartok. Edzéseimre mindig tudatosan készülök fel, előre átgondolom a gyakorlatokat, illetve azok kombinációit. Törekszem arra, hogy az általam már megtapasztalt mozgásformák közül a leghatékonyabbakat válasszam ki, és az óráim változatosak, és a kellő fáradtság mellett, élvezetesek legyenek.
Aerobik edzőként hitvallásom a mozgás megszerettetése mellett, a gyakorlatok helyes végrehajtása, egyes gyakorlatok közül a különböző opciók felkínálása, annak érdekében, hogy minden vendég a saját szintjének, napi állapotának megfelelően fejlődhessen. Emellett nagyon fontosnak tartom az állandó motiváltság fenntartását mind szóban, mind a zene erejével az edzéseken.
Ahhoz, hogy a hobbim a hivatásommá váljon, kezdtem el 2018 tavaszán a személyi edző képzést. Az életemben nagy döntést hozva, ezek után az elsődleges szakmámat (óvodapedagógus) feladtam, és váltam teljes erőmmel és hitemmel a mozgás hírnökévé.
Remélem, hogy egyszer, nem csak, mint olvasóm, hanem, mint lelkes vendégem találkozunk személyesen is, ahol együtt élhetjük át a mozgás felszabadító erejét!
Várlak szeretettel, energiával és sok mosollyal az óráimon és személyi edzéseimen!
Sas Eszti
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: